Search

Üdvözöljük!

Search
Search

Nem tartják meg a helyi március 15-i központi rendezvényt

2020 március 10. –
Önkormányzati, települési hírek

Csömör Nagyközség Önkormányzata az idei március 15-i ünnepségét a koronavírus-járványra tekintettel nem tartja meg.

Fábri István polgármester telefonon konzultált a környező települések polgármestereivel, illetve a helyi képviselő-testület tagjaival, továbbá egyeztetett a Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatójával, mint a rendezvényhelyszín vezetőjével. Figyelembe véve a központi ajánlásokat is, az önkormányzat úgy döntött, hogy az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc tiszteletére szervezett, hagyományos ünnepi megemlékezést nem tartja meg. Ez érinti a téren tartandó koszorúzási ceremóniát, a művelődési házban megtartandó ünnepi műsort és a díszpolgári címek átadását is.

Az önkormányzat vezetői ugyanakkor március 15-én koszorút helyeznek el a Petőfi-emléktáblánál, és arra kérik a többi koszorúzni szándékozó szervezetet, hogy ugyanitt szintén helyezzék el az emlékezés virágait a nap folyamán bármely időpontban (nem szervezett rendezvény keretében). A település vezetése kéri továbbá a csömöri polgárokat, hogy tiszteletük jeléül március 15-én helyezzenek el egy szál virágot a Petőfi-emléktáblánál a Hősök terén. Az önkormányzat bízik abban is, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan ismét sokan kitűzik házuk falára a nemzeti színű és a települési zászlót, így emlékezve az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc hőseire.

A díszpolgári címek átadásának ceremóniáját az önkormányzat későbbi időpontra halasztja.

Megszakítás