2013. január 14-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésen felsőoktatási ösztöndíjkeret létrehozásáról döntöttek a képviselők, amellyel azokat a szociálisan rászoruló, tehetséges helyi fiatalokat támogatják majd, akik olyan szakokra jelentkeznek és nyernek felvételt, amelyeken nem indítható állami ösztöndíjjal támogatott képzés 2013 őszén, illetve amelyeken csak minimális számú államilag támogatott jelentkező nyerhet felvételt.
A csömöri önkormányzat fontosnak tartja, hogy a településen élő fiatalok közül minél többen szerezzenek a település számára lényeges szakterületeken felsőfokú szakképesítést.
A 2013–2014-es tanévre megszavazott 2,5 millió forintos keretösszeg odaítélésénél szociális és tanulmányi szempontokat együttesen vesznek majd figyelembe, így az önkormányzat, megfelelő tanulmányi eredmény elérése esetén, jelentősebb összeggel támogatja anyagilag a fiatalokat az első diploma megszerzésében. A pályázatok elbírálására még a felsőoktatási jelentkezési határidő előtt sor kerül, hogy a fiatalok ennek tudatában hozhassák meg életük egyik legfontosabb döntését.
Az önkormányzat 1991 óta támogatja ösztöndíjjal a helyi középiskolásokat és egyetemistákat, főiskolásokat. 2001-ben az akkor létrehozott országos Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjprogramhoz is csatlakozott a település, így a mostani döntéssel 6 millió forintra nő a teljes, önkormányzat által biztosított továbbtanulási ösztöndíjkeret.
A pontos pályázati kiírás, a pályázás feltételei hamarosan elérhetőek lesznek honlapunkon.