Központunk az emberi élet minőségét, védelmét és biztonságát hivatott szolgálni egy korszerű segélyhívó eszközzel.A hozzá kapcsolódó egészségügyi és biztonsági távfelügyeleti szolgáltatással. Elsősorban az idős- és beteggondozásban nyújt nagy segítséget vészjelző készülékünk, de a különböző demenciában szenvedőknek, illetve a demens betegek hozzátartozóinak is sok problémára korszerű megoldásul szolgálhat.
Távfelügyeleti Központ
Szervezetünk alapja a nap 24 órájában működő diszpécserszolgálat, ahol az OMSZ berkeiben szerzett több évtizedes tapasztalattal rendelkező mentő-szakápolók és a mentésirányításban jártas egészségügyi végzettségű munkatársak várják a bejelentéseket. Diszpécsereink szakterülete a sürgősségi betegellátás, így szakértelmükből adódóan azonnal fel tudják mérni a helyzet súlyosságát, telefonon keresztül kapcsolatban tudnak maradni és segíteni tudnak a rászorulónak mindaddig, amíg a szaksegítség a helyszínre ér.
- az év minden napján, 24 órás működés
- riasztások fogadása, átjelzés a szerződésben rögzített, és számítógépen tárolt helyekre (vonuló szolgálat, mentők, orvosi ügyelet, hozzátartozók, rendőrség, tűzoltóság, gondozó szolgálat stb.)
- biztosított adatainak tárolása számítógépen, segélyhíváskor azonnal megjelennek a diszpécser képernyőjén.
- Események naplózása, dokumentálása, hangrögzítéssel.
- a biztosított adataiban be ált változások folyamatos átvezetése.
- a segélykérés helyének pontos meghatározása és átadása a vonuló szolgálat részére.
- a készülék töltöttség folyamatos figyelemmel kisérése
- szigorú intézkedési protokoll.
A Seni Guard segélyhívó készülék
Eszközeink komplexitása kategóriájukban egyedülálló, a mai kor követelményeinek teljes mértékben megfelelnek. A hasznos funkciók és a korszerű technológiai megoldások mellett a praktikum és az egyszerű kezelhetőség is fontos szempont volt a készülék megalkotásakor, így még a XXI. századi technológiák ellenzőinek is mindennapi társává válhat. Praktikus funkciói többek között:
- SOS pánikgomb
- kétirányú kommunikáció
- GPS-es helymeghatározás
- elesés-érzékelő
- SIM kártyával működik, országos GSM/GPRS lefedettség
- Geo-kerítés funkció
- Lemerülés figyelmeztetés
Vészjelző készülékünk nem csak időseknek és egyedül élőknek jelenthet nagy segítséget, de a különböző demenciában szenvedő betegeknek is hasznos lehet Geo-kerítés funkciójának köszönhetően. Ez esetben a gondozott, ha kilép egy megadott területről, az eszköz automatikusan riaszt a központba. Igény esetén természetesen ez a funkció kikapcsolható.
A készülék megfelel a szociális törvény 65.§-ban, valamint a többször módosított SZCSM. I/ 2000-es rendeletében előírt feltételeknek.
Jól kiegészíti a jelenleg használt vonalas telefonon működő, lakáson belül használható rendszereket, biztosítja az segélykérés lehetőségét az ország bármely részéről, az ellátott pillanatnyi tartózkodási helyétől függetlenül.
A készülékkel használója biztonságban érezheti magát éjjel-nappal.
A vészjelzések 24 órás diszpécserközpontunkba érkeznek be, ahol szakképzett mentős dolgozók várják a hívásokat és bármilyen probléma felmerülése esetén azonnal gondoskodnak a megfelelő segítség helyszínre küldéséről. Legyen szó akár balesetről, rosszullétről, betörésről, vagy eltörött vízvezetékről, a segítség mindig kéznél van a Seni Guard segélyhívóval.
Gyermekeink biztonságáért
A Seni Guard készülék alkalmas arra, hogy gyermekeink biztonságáról gondoskodjunk. A tetszetős kivitel méltán teszi kedveltté a gyermekek számára. A beépített funkciók biztosítják, hogy a gyermek bármilyen krízis helyzet esetén segítséget kérjen a készülékkel. A nyakba akasztva minden esetben biztosítja a segélyhívás lehetőségét A készülék kiváltja a mobiltelefont, iskolában is viselhető.
A készülék használatával nyomon követhető a gyermek mozgása, meghatározható a pontos tartózkodási helye. A Geo kerítés funkció biztosítja, hogy a szülők által megadott területen belül mozogjon a gyermek, ha a beállított területről kilép, jelzést küld a központnak, ahonnan értesítik a szülőket a pontos tartózkodási helyről, így mindig tudjuk, hol tartózkodik gyermekünk. A szülők interneten keresztül akár saját okos telefonjukon is nyomon követhetik gyermekük tartózkodási helyét, mozgásának irányát.
A készüléken elhelyezett „SOS” gomb segítségével a gyermek bármilyen nem várt esemény bekövetkezésekor azonnal segítséget tud kérni. A központból azonnal értesítik a szülőket, és ha szükséges mentőt, orvost vagy rendőrt is küldenek a helyszínre. Segélykérés esetén a központból visszahívják a gyermeket, a kétoldalú hangkapcsolat azonnal felépül és az elhangzottak alapján intézkedik a diszpécser.
A készüléket a szülők is hívhatják, kapcsolatba léphetnek a gyermekükkel. Mivel a készülék nem hagyományos mobiltelefon, így a pedagógusok részéről is elfogadottá vált.
A készüléket áramellátása 3 napig biztosítja töltés nélkül a szolgáltatást, de lemerülés esetén figyelmeztetést küld a diszpécsernek, aki értesíti a szülőket, hogy a készüléket töltőre kell tenni.
A fentiek alapján biztosítani tudjuk a gyermekeink biztonságát.
SOS Központ Kft.
1051 Budapest, Sas utca 10-12.
+36 20 460 4660
info@soskozpont.hu www.soskozpont.hu